Szülői vélemények az ISB-ről

„Az ISB szerelem volt első látásra. Olyan iskolát kerestünk, amely megfelelő környezetet kínál a gyermekek számára, nevezetesen, ahol jól ki tudják aknázni a tehetségüket, és ahol boldogok. És megtaláltuk az ISB-t.”
ZSUZSA / felső tagozatos szülő
„Nagyon szeretem a ’hónap sztárja’ díjat, amelyet osztályonként két gyermeknek adnak oda havonta, iskolai ünnepség keretében. A hónap kompetenciájáért adják, mint például az udvariasság vagy tisztelet, az empátia vagy a kitartás. Úgy gondolom, az iskolát ez remekül jellemzi, hiszen a gyermekeket itt tisztelettudó emberi lényekké nevelik.”
ESZTER K. / alsó tagozatos szülő
“Amikor a megfelelő iskolát kerestük a gyermekünknek, az volt a legfontosabb szempont, hogy kéttannyelvű legyen az intézmény, ahol a magyar és angol tantervet párhuzamosan tanítják és ugyanakkor a suli legyen gyermekcentrikus is.”
KATALIN / alsó tagozatos szülő
„Három évvel ezelőtt csatlakoztunk az ISB-hez. Ebben az időszakban az iskola gyorsan fejlődött, és hogy őszinte legyek, minden várakozásunkat felülmúlta.”
VITALIY / gimnazista diák édesapja
„Azért választottuk az ISB-t, mert olyan iskolát akartunk, ahol anyanyelvi tanáraink vannak. Tehát nagyon fontos volt számunkra, hogy a fiunk jól megtanuljon angolul – amit valójában egy év alatt meg is tett.”
ESZTER C. / felső tagozatos szülő
„Az külön tetszik az iskola oktatási rendszerében, hogy azokkal a gyerekekkel, akik esetleg egy kicsit le vannak maradva, vagy nem ugyanolyan gyorsan haladnak a tananyaggal, mint a többiek, azokkal egyénileg foglalkoznak.”
BENCE / alsó tagozatos szülő
„Gyermekem közel két éve tanul az ISB-ben. Az elmúlt két évben minden szempontból sokat fejlődött, különösen az angol nyelvtudása terén. Ez magabiztosabbá és bizakodóbbá teszi. Köszönjük ISB!”
BECKY / gimnazista diák édesanyja

Az ISB-ről

A Budapesti Nemzetközi Iskola – International School of Budapest és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium Magyarország legnagyobb nemzetközi, magyar-angol két tanítási nyelvű iskolája, mely 1996-ban jött létre. Az ISB nemzetközi környezetben és gondoskodó, családias légkörben nyújt előkészítő, általános iskolai és gimnáziumi oktatást 5-18 éves korú gyermekek számára.

Az ISB akkreditált Cambridge Nemzetközi Iskola, IB iskola jelölt és a Magyar Állam által akkreditált iskola.

Az ISB nemzetközi akkreditációját a Cambridge International Examinations szervezettől kapta, amely évtizedek óta az egyik legnagyobb oktatási vizsgáztató szervezet Angliában, illetve világszerte elismert minősítési rendszereket nyújt a nemzetközi iskolák számára. Világszerte több mint 10.000 Cambridge Nemzetközi Iskola működik a világ 160 különböző országában.

Az ISB 2016 októberében kezdte meg hivatalosan az International Baccalaureate szervezetnél való minősítési eljárását. Az IB-val kapcsolatos további információhoz kérjük, látogasson el a következő oldalra: http://www.ibo.org/

Az ISB magyar akkreditációval is rendelkezik, az Emberi Erőforrások Minisztériuma iskolánkat, mint nemzetközi és kéttannyelvű iskolát jegyezte be Budapesti Nemzetközi Iskola - International School of Budapest és Magyar-Angol Két Tanítású Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium néven (OM azonosító: 035019). Így az ISB olyan hivatalos magyar bizonyítvány kiállítására jogosult a Magyar Nemzeti Tanterv Kéttannyelvű Iskolák számára kiadott tantervének megfelelően, amelyet országszerte minden állami iskolában elfogadnak.

Letölthető dokumentum

Bemutatkozó